Az óellenzék már annak is örül, ha a Pride fényéből egy sugár rájuk vetül

Karácsony Gergely csaknem három évet késett. A munkamániával, gyors döntésekkel közismerten nem vádolható főpolgármestert először még 2022 szeptemberében szólította fel Gyurcsány Ferenc, hogy kapja össze magát.

A DK azóta visszavonult elnöke a Partizánban feltette a kérdést, a főpolgármesternek az a dolga, hogy felújítsa a Blaha Lujza teret és legyen biciklisáv az Üllői úton, vagy az, hogy megszervezi a legszabadabb magyar város közösségét az önkénnyel szemben, és ő azon az állásponton volt, hogy ez egy súlyos politikai lehetőség és felelősség, amellyel Karácsony nem kielégítően élt.

Fél évvel később, 2023 márciusában Gyurcsány még mélyebbre mártotta belé a kést. Azt mondta, „itt van egy majdnem kétmilliós város, amelynek a kétharmada torkig van Orbán uralmával. Van neki egy hozzánk közel álló főpolgármestere, aki nem hajlandó azt a hazafias kötelezettséget teljesíteni, hogy ebbe a küzdelembe beleviszi a várost”. 

Ezek után idén tavasszal Karácsony tényleg beleállt abba, hogy a pride betiltása után nevére vegye a büszkeség napjára elkeresztelt eseményt – ami természetesen csupán olcsó játék a szavakkal, hiszen ugyanaz a rendezvény volt –, de kétségkívül nem várt sikert hozott a számára, hiszen valóban rengetegen voltak, és gyakorlatilag botránymentesen zajlott le. 

feltehetően nem mert volna ekkora elánnal belevágni; az utóbbi időben ugyanis alig volt olyan uniós megszólaló, aki – ha Magyarország szóba került – ne szólította volna fel a hazai politikusokat, hatóságokat, hogy márpedig a pride-ot NEM LEHET betiltani, azt meg KELL tartani.

De Karácsonynak arra is jó volt a pride, hogy legalább egy időre elfeledtesse a fővárost nyomasztó rendkívül súlyos gondokat, a csődközeli pénzügyi helyzetet, az állandósult közlekedési káoszt, az önkormányzati cégvezetők megválasztása körüli botrányokat, valamint, hogy hogy továbbra sincs helyettese, holott ezt törvény írja elő. 

A főpolgármester a hétfői rendkívüli közgyűlésen még fürödhetet a részsikerben – két nap telt el még csak a pride óta, és sikerült megszavazni a költségvetést –, de egy-két hét múlva már senkit sem fognak érdekelni a június végi „örömteli” események, ha a főváros nem tud a kormánnyal megegyezni és 

De arra is meglehetősen kicsi az esély, hogy Karácsony a pride sikerén felbuzdulva az ország gazdátlan baloldali szavazóinak vezére akarna lenni, mert tudja, az meglehetősen kockázatos vállalkozás, hiszen bármennyire látványos volt is a felvonulás volt, mégis csupán egy-kétszáz ezren – köztük rengeteg külföldi és gyaníthatóan nem kevés Tisza-szimpatizáns – vettek részt rajta, ami egy parlamenti választáson nem számít tényezőnek. 

Másfelől Karácsony 2021-es őszi alakítása – amikor „elütötte a villamos”, holott a közelében nem járt a síneknek, így Márki-Zay Péter lehetett a baloldal miniszterelnök-jelöltje – sokakat eltántorított attól, hogy országos politikusként tekintsen rá; sőt 

De, hogy Karácsony most nagyon meg van elégedve a teljesítményével – és alaposan el is fáradt a munkában – azt egy szerdai Facebook-posztja jelzi: egy vízpartról jelentkezett be, és mosolyogva adja mindenki tudtára, hogy kivett pár nap szabadságot...

Ám talán főpolgármester jövőjénél is érdekesebb kérdés, hogy a pride milyen hatással lesz az ellenzéki pártok jövőjére.

A legtöbb, a balliberális oldalhoz húzó elemző, újságíró úgy véli, a Tisza Párt ügyesen húzta ki a fejét a hurokból azzal, hogy Magyar Péterék nem foglaltak egyértelműen állást a parádé résztvevői, az LMBTQ-jogok mellett; s hogy jól jártak el, ezt a Publicus felmérése is bizonyítja, hiszen eszerint a magyar népesség 45 százaléka támogatja csak a Budapesten Pride-ot, az emberek 48 százaléka elutasítja a rendezvényt. 

Ezzel a Tisza ugyanahhoz a nem túl elegáns módszerhez folyamodik, mint Ukrajna EU-csatlakozása ügyében, azaz megpróbál lavírozni. A párt nemzetközi kötelezettségei, a néppárti tagsága, valamint a híveik véleménye – a Nemzet Hangja című kérdőívük eredményei szerint 58,18 százalék támogatja, 41,82 százalék nem ért vele egyet – miatt ugyanis egyértelmű igent kellene mondaniuk. De mégsem merik megtenni, hiszen tisztában vannak a hazai közvélemény álláspontjával, amit a kormány véleménynyilvánító szavazása is alátámasztott: csaknem 2,3 millióan szavaztak, 95 százaléknyian »nem«-mel. 

A helyzetet egyébként jól jelzi, hogy Magyar Péter május közepén azt a kétértelmű álláspontot fogalmazta meg Manfred Webernek, a Néppárt elnökének, hogy a Tisza ugyan támogatja az Ukrajnával való európai szolidaritást az orosz agresszor elleni harcában, ugyanakkor nem ért egyet Ukrajna gyorsított eljárásban történő uniós csatlakozásával. 

Ugyanakkor a kormányt leváltani akaró szavazók közül nagyon sokan – elsősorban a baloldali érzelműek – éppen a Tisza sunnyogását, az állásfoglalások elkerülését vetik Magyar Péterék szemére. Ők úgy vélik, egy pártnak fel kell vállalnia az álláspontját, a végtelenségig nem rejthetik véka alá, hogy mit gondol a világ és Magyarország fontos kérdéseiről, tudnia kell döntenie, „A”-t vagy „B”-t mondania. 

Kérdés, hogy ezeknek az embereknek előbb-utóbb nem lesz-e elegük Magyarékból, nem pártolnak-e el – vagy vissza – az óellenzéki pártokhoz.

Azok ugyanis – a Jobbik kivételével, ők ezt a pálfordulást már nem vállalhatták be – a pride-on apait-anyait beleadtak, hogy bizonyítsák, elvszerűn és nem a közvélemény-kutatási adatok alapján politizálnak, elkötelezettek a szexuális kisebbségek jogainak védelmében, bátran felvállalják a baloldali, liberális értékeiket. Ezért láttunk önfeledt(nek tűnő), ugrabugráló, táncoló, éneklő, szelfizgető DK-sokat – Dobrev Klárával az élen –, szocialistákat – Kunhalmi Ágnes az első sorban menetelt –, momentumosokat, párbeszédeseket. 

(Az persze azért inkább a vicc kategóriájába tartozik, hogy Karácsony pártjának, a mérhetetlenül gyenge Párbeszédnek a társelnöke, Barabás Richárd – feltehetően a pride sikerén felbuzdulva – bejelentette, ők is elindulnak a jövő évi parlamenti választáson, hiszen nincs rajtuk nyomás, hogy visszalépjenek.)

Az a következő hetek, hónapok közvélemény-kutatási adataiból fog kiderülni, hogy profitál-e valamelyik politikai erő a parádéból, vagy vesztesen jön ki a hozzáállása miatt. E sorok írója kevéssé tartja valószínűnek, hogy komolyabb befolyása lesz a szombati eseményeknek a hazai belpolitikára. Most a választók többségét a nyár, a kánikula, a szabadságolások foglalkoztatják, ősszel pedig meg még brutálisabb fokozatba kapcsol a választási kampány, és ekkor már csak múló emlék lesz a június végi örömködés.

Nyitóképünk: Földházi Árpád/Mandiner